Gondolatok egy mekis pohár aljáról

Végtelen mezőnek végtelen végén,De még annak is a legeslegszélén,Szürke könnyektől áztatott, zöld fűben,Önmagát sirató, dühös esőben,Ki az eget marcangolja, zilálja,A szél süvölti: Vége a világnak!Mintha a magasságból véreső hullana,Mintha  önmagát fogná, kés alá ugrana,Mintha a halál dalát örvendezve fújná,Miközben fagyott szívét darabokra zúzná.Bárcsak ne keserűség hullana az égből,Bárcsak látnék valamit a fekete fénytől,Bárcsak nem érezném… Tovább »

Hideg kőpadlón a Magány kuporog,Üres szívében a Semmi mocorog,Panaszos kiáltás hallik a térben,Eltorzult hangon könyörög az égnek,Szellő zörgeti a törött ablak rácsát,S, azt suttogja: Hát nem magányra vágytál?A párkányon csak szilánkok maradnak,A fenyőn ülő varjú is elhallgat,Sűrű, mély csend borul rá a Magányra,S vár, míg egy másik magány megtalálja… Olvass tovább: http://cilinderes.webnode.hu/blog/... Tovább »