Gondolatok egy mekis pohár aljáról

Apró boldogsàg #1

 

Imàdom a pici dolgokat, amiknek nap mint nap örülni lehet, ezért is hatàroztam el, hogy írok egy ilyen aprósàgot, amit még végigolvasni is jó. Témàmnak a telet vàlasztottam( mi màst?😀), de persze nem csak ehhez kapcsolódik, inkàbb ami az utóbbi pàr hétben ràm vonatkozott. Remélem ti is imàdjàtok ezeket.

1. A hó roppanó hangjàt a talpam alatt.

2. A forró tea hangjàt, amikor beletöltöm a bögrébe. 

3. Az elfújt gyertya illatàt.

4. A könyvlapok susogó hangjàt.

5. A meleget, ami àtölel, ha kintrôl belépek a hàzba.

6. Megnézni a naplementét a buszon, közben zenét hallgatni.

7. Kakaót fôzni.

8. Reggel koràbban bemenni a suliba, hogy beszélgethessek az osztàlytàrsaimmal.

9. Termoszban teàt vinni a suliba.

10. Bekuckózni és csak írogatni, ami eszembe jut.

11. Zokniban aludni.

12. Ruhàt venni a sulibàlra.

13. Kàvézóban tanulni. 

14. Korcsolyàzni.

15. Új szàmokat keresni màsnap reggelre.

16. Újra és újra àtpakolni a szobàmat.

17. Forró fürdôt venni, mikor kint hideg van.

18. Örülni a hóesésnek.

19. Kondiba menni( hideg van a sajàt akaratból való futàshoz 🙈)

20. Anyukàmmal beszélgetni egy jót a kàlyha mellett.

21. Talàlkozni a kutyàimmal, amikor késôn érek haza. 

22. Csak üldögélni csendben és inni egy kis vizet egy hosszú edzés utàn.

23. Vidàm színû kesztyût felvenni. 

24. Kapni egy kedves üzenetet egy fiútól.

25. Talàlni egy labellót a tàskàm aljàn, amikor kiszàradt a szàm. 

26. Utolsó pillanatban kapni jegyet egy bulira.

27. Csokit talàlni az asztalfiókomban.

28. Tàrsasjàtékot jàtszani a kisöcsémmel.

29. Egyszerre mondani egy szót egy baràtommal.

30. Csoportos ölelést kapni. 

Nagyon hasznos ha este leírogatod az aznapi boldog pillanataidat, mert a pozitív dolgokra tanít meg fókuszàlni. Én körülbelül egy hónapja csinàlom és nagyon szeretem, a nap egyik legjobb része. 

Legyen szép napotok! 😊

 

 

 

A legnagyobb ajàndék

“Ami elromolhat az el is romlik”-àllapítjàk meg azok, akik mindennapjaik azon oldalàt szemlélik, amit jobb volna elkerülni messzire. Na persze nem miattam, nem màsok két szép szeme miatt, hanem mindenkinek csakis kizàrólag magàért.

Boldogsàgról àlmodunk, ez az, amit mindenki magàénak akar tudni kivétel nélkül, életünk nagy célja, az eszménykép. BOLDOG leszek, ha….-mondja xy és tovàbbra is csak tàvoli jövôképként tekint boldog önmagàra. Vagy rosszabb; el sem képzeli, hogy egyszer tényleg boldog lesz, hanem úgy kezeli mint holmi buta àbràndozàst. 

Sokszor halljuk azt is, hogy valaki nem pesszimista, hanem realista. Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy tulajdonképpen magànak csinàlja a sajàt valósàgàt, tehàt valóban az. 

Nem is azért mondom ezt, mert mérges vagyok ràjuk. Csak azt akarom mondani, hogy olyan sokszor felejtük el hàlàt érezni azért amink van, hogy talàn meg sem érdemeljük. Élünk. Lélegzünk. Itt vagyunk. A legjobb, ami történhet velünk. Gondolj csak a fagyos reggelekre, amikor ropog a cipôd talpa alatt a dér. Gondolj a tavaszi szellôre, ami megsimogatja az arcod, a meleg nyàrvégi estékre, egy forró teàra, egy vàratlan talàlkozàsra egy régi baràttal. Gondolj a festék illatàra, a naplemente jàtékàra, gondolj egy ölelésre. Gondolj a könyv gerincének finom ropogàsàra, a friss reggelekre, egy hosszúra nyúlt estére. Gondolj azokra a pillanatokra, amiket az élet ad nekünk nap mint nap, de mi alig figyelünk ràjuk, mert annyira ràgódunk a múlton és görcsölünk a jövôn, hogy elsiklunk mellettük. Megbénulunk és nem lépünk, mert nem is vagyunk jelen a jelenben. Kifogàsokat keresni, hogy miért nem most, nem éri meg. Befejezzük az életünket és ha nem marad màr idô, akkor úgy kell tàvoznunk, hogy nem tudtuk végezni azzal, amit akartunk. És ez nem azt jelenti, hogy görcsölnünk kell rajta, hanem csak itt kell maradnunk azzal, hogy “Most mi az amit tehetek?” Valahogy mindig megnyugtat a gondolat, hogy nincs befolyàsom a múltra, és elég mindössze egyetlen dologra figyelnem, hogy NEM IS KELL félnem.

Régebben el sem tudtam volna képzeli, hogy a boldogsàg itt van egy karnyújtàsnyira, itt rejtôzik benne, àtszövi a bôrömet és rajtam múlik. És nem folyamatos vidàmsàgról kell gondolkodni ilyenkor, hanem arról a belsô békérôl, ami meghatàroz.Idegeskedtem, féltem, szorongtam. Rossz dolgokat làttam megtörténi. De valahogy soha nem az éppen folyó események vàltjàk ki ezeket az érzéseket.Kérdezem tehàt; mikor érdemes élnem, ha nem épp ebben a pillanatban? 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!