“X” ember megszületik, tanul, munkába áll.
Mindennap ugyanakkor megy haza,
Nézi a tévét, mely síkit;
“Gyerünk csinálj már valamit, indíts!”
Minden reggel üresen kel fel és üresen nyit be az ajtón,
Ugyanakkor, ugyanúgy.
Köszön a feleségének, vacsoráznak.
Este a függöny mögé bújik, mely síkit;
“Gyerünk, csinálj már valamit, indíts!”
“X” ember, ha nevet a szája elé kapja a kezét,
Tejjel issza a kávét,
És kétszer meggondolja az életét, mielőtt megszólalna.
Aztán “X” ember megöregszik,
Otthon üldögél,
Mindenkinek az esküvői fotóit mutogatja,
A múltban sétál…és fél.
Este elbújik, hogy ne hallja a csendet, mely síkit;
“Gyerünk, csinálj már valamit, indíts!
Aztán “X” ember megbetegszik…elmegy a kórházba párszor és meghal.
“X” ember temetésén mindenki sír és fogadkozik, hogy sosem felejti el…
Pár év múlva, meg már csak a száraz virág és a por emlékszik a fogadalmakra.
Nem tudod ki volt “X”, mikor élt és hol,
Csak annyit, hogy az már elég régen volt,
De mikor emléke veled szembe áll,
Őbenne minden ember önmagára talál.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: