Hideg szél söpört végig a fákon,
Fehér virág ingadozott egy elszáradt ágon,
Odakint a hold a ködbe öltözött,
Szívem a pokol tüzébe költözött.
Csak ülök a sötétben, nézem az arcod,
Nézem, ahogy kezem ujjaid közt tartod.
Lehunyod a szemed, hajad előrehull,
Megnézném, mit hoz a jövő, s rejtett a múlt,
Hirtelen felnézel, szemed mint a smaragd,
Csak én érzed, hogy ez a pillanat végtelen marad?
Csak ülök a fényben, nézem az arcod
Hallgatom gondtalan, nevető hangod,
A padlón egy rózsás fénysugár szalad,
Érzem, hogy a pillanat végtelen marad.
Csak ülök a csendben, nézem az arcod,
Nézem a lassan lemenő napot,
Hirtelen egy csókot lehelsz a számra,
Bárcsak az idő itt és most megállna.
Itt állok melletted, nézed az arcom,
Azt hiszem itt a vége, megvívtam a harcom.
Odahúz magához ölelő karja,
Smaragd szeme a végtelen ígéretét adja.
Olvass tovább: http://cilinderes.webnode.hu/blog/