Hideg kőpadlón a Magány kuporog,
Üres szívében a Semmi mocorog,
Panaszos kiáltás hallik a térben,
Eltorzult hangon könyörög az égnek,
Szellő zörgeti a törött ablak rácsát,
S, azt suttogja: Hát nem magányra vágytál?
A párkányon csak szilánkok maradnak,
A fenyőn ülő varjú is elhallgat,
Sűrű, mély csend borul rá a Magányra,
S vár, míg egy másik magány megtalálja…
Olvass tovább: http://cilinderes.webnode.hu/blog/