Tükörmese

A szobában csak a tompa fény látszott,
A tükörlapon némán, szomorúan játszott,
A tükörrel szemben üldögélt egy kislány,
Fél arcát eltakarta egy hatalmas virág,
Nevető szája volt és búzakék szeme,
Melyből egy bús, sűrű könnypatak eredt.
“Üveglapnak túloldalán él az Üvegherceg,
Át akarok menni oda, hogy feleségül vegyen.”
Tenyerét az üveglapra tette, szeme csillogott:
“Odaát szebben ragyognak a csillagok.”
Másnap elterjedt a szörnyű történet:
A főúr leányát tükre előtt ölték meg,
Vagy tán saját keze által lelte halálát,
Önként vállalta végtelen magányát?
A szoba tükrére egy madárka röppent,
Egy dalba kezdett majd tovaszökkent:
“Üveglapnak túloldalán nem él üvegherceg,
Egy leányka mégis ott van, feleségnek elment.”
A tükörrel szemben üldögélt egy kislány,
Fél arcát eltakarja egy hatalmas virág,
Nevető szája van és búzakék szeme,
Melyből egy bús, szűrű könnypatak ered.
Keze ökölben, elnyílt a szája,
Saját magát látja egy tükörbe zárva,
Tenyerét az üveglapra tette, szeme csillogott:
“Odaát szebben ragyognak a csillagok”